Sorozatos / filmes problémák

Mostanában több sorozatot, filmet ajánlottak megtekintésre az ismerőseim, mondván, hogy azt meg kell nézni, mert jó, sőt, még annál is jobb. De tényleg. Engedve a nyomásnak, elkezdtem hát megtekinteni a szóban forgó anyagokat. Azonban kiderült, hogy a véleményünk jelentősen eltér az adott alkotás minőségével kapcsolatban. Nem meglepő módon a Star Wars VII. epizódja csúcsosította ki ezt a véleménykülönbséget. A rajongók, az igazi rajongók minden hibáján „felülemelkedtek” – bár szerintem az egész film egyetlen gigantikus hiba –, aztán a Rouge One-t megtekintve részükről minden meg is lett bocsátva. Bizonyára én változtam meg az utóbbi évek alatt, de több ezer film, 50 véget ért, és 32 futó sorozat megtekintése azért ad már némi rálátást arra, minek és hogyan is kellene ezekben működnie.

Vigyázat! Az alábbi leírások spoileresek!

sorozatbajok

Banshee

Elsőként egy régebbi sorozatot említek meg, amelyet rögtön az első rész megtekintése után elkaszáltam. Ezt tavaly nyáron ajánlották. A történet nagyjából arról szólt, hogy egy börtönből szabadult bűnözőből egy szerencsétlen véletlen folytán egy kisváros seriffje lesz. A sorozat jelen korunkban játszódik, és véleményem szerint már az első rész – amelynek be kellene vonzania a nézőközönséget – olyan alapvető hibákat tartalmaz, amelyek miatt bármely értelmes ember se szó, se beszéd kihajítja az ablakon. Két hibát említek csak meg, ám ezek olyan mértékűek, hogy önmagukban kétségbe vonják a sorozat létjogosultságát. Engem ettől a két ponttól kezdve nem érdekelt tovább semmilyen szinten.

banshee___tv_series_folder_icon_v1_by_dyiddo-d86vrmy

Történt ugyanis, hogy az amerikai kisvárosba az ország másik végéből hívnak meg rendet tenni egy már komoly sikereket elért, de fiatal, a saját körzetében szinte legendás seriffet. Vele egy időben érkezik a főszereplő, a börtönből szabadult bűnöző, aki a barátnőjét szeretné visszakapni 14(?) év után. A seriffet egy kocsmai balhé során lelövik, s a főszereplőnek az az ötlete támad, hogy a kocsmárossal együtt elássák a holttestet. Azonban a művelet közben csörög a seriff telefonja, a főszereplőnk felveszi, és hirtelen ötlettől vezérelve a seriffnek adja ki magát. Az új rendőrfőnököt meghívó polgármester van a vonal túlsó végén, aki másnap szeretne végre személyesen is találkozni a város új rendfenntartójával. A bűnöző rábólint, és másnap a megbeszélt időpontban és helyen megjelenik. A polgármester pedig szívélyesen üdvözli…

Na, kérem. Hol a hiba? A mai világban, amikor már mobilon is viszi magával mindenki az internetet, a polgármester még soha, egyetlen fotón sem látta a saját körzetében oly híres seriffet, akit személyesen ő hívott meg a városába rendet tenni? A két szereplő még csak nem is hasonlít egymásra, hogy összekeverhette volna hirtelen. Ha jól emlékszem az elmondottakra, akkor a sorozat első évadának végére kiderül, hogy a magát seriffnek kiadó bűnöző egy imposztor. A fenti helyzetben tehát valójában annak kellett volna történnie, hogy a polgármester azonnal kérdőre vonja az idegent, hogy miért is adja ki magát annak, akit ő személyesen hívott meg a városba, rendőrfőnöki posztra. Pont. És nincs tovább sorozat.

A másik ominózus jelenet, amikor egy transzvesztita hacker egy igen komoly teljesítményű laptopon úgy hamisít személyi igazolványt, hogy a seriffét letölti, majd a bűnöző képét átmásolja a halott seriff igazolványára… Igen. Ezt a 2010-es években, amikor ezen már a ’90-es évek komolyabb, kiberbűnözésről akár csak szőr mentén szóló filmjei is túlhaladtak. Itt vált a sorozat teljesen hiteltelenné. (Tegyük hozzá, mellette már futott a Mr. Robot, ami a komoly szakértői háttérnek köszönhetően teljesen valósághűen mutatta be a hackelést.)

Egyébként nálam már az is negatívum egy filmnél / sorozatnál, ha egy bűnöző a főszereplő, és azt próbálják meg jó színben feltüntetni, bár önmagában ettől még nem feltétlenül dobom a szemétre.

American Gods

A Neil Gaiman regényéből készült sorozatot az első négy részig bírtam, de ezt is csak azért, mert András barátom ennyit adott ide belőle. Állítólag a könyv sem egy remekmű – nem volt szerencsém olvasni. Szívem szerint az első negyed óra után kaszáltam volna, de reménykedtem benne, hogy azért mégis lesz ebből valami. Nem lett. Illetve mégis: egy kaotikus, összefüggéstelen katyvasz, egy lassú kínszenvedés. Bár, ha az országot nézem, ahol ez játszódik, akkor azért találok összefüggést a fenti fogalmak mentén. Ám gyanítom, nem ez volt a cél. Mi is volt már vele a problémám az első 15 percben?

A vikingek egy hajója megérkezik az új világ partjaihoz, ám már napok óta nincs élelmük, ivóvizük. Amint a parton az első harcosuk eléri a „növényhatárt”, teletűzdelik nyílvesszőkkel. Wow! Döbbenet! Óriási látvány! Eddig jó! Aztán jön a hülyeség. Úgy döntenek – a rettenthetetlenségükről híres vikingek –, hogy küzdelem nélkül hazatérnek, és várják a szelet. Napokig tökölnek a tengerparton, továbbra is élelem és ivóvíz nélkül. Majd eszükbe jut, hogy fából kifaragják (valószínűleg) Thor képmását, és áldoznak neki. Először csak a jobb szemüket szúrják ki, majd élő égő áldozatot mutatnak be, de ez sem segít, hogy feltámadjon a szél. Végül két csapatra oszlanak, és harcolni kezdenek egymással… Feltámad a szél, a maradék harcos hajóba száll, és elindul haza, továbbra is élelem és ivóvíz nélkül… Egy cirka 3 hónapos hajóútra. De semmi gond, hazatérnek, senkinek nem beszélnek semmiről, és többet hajóra se szállnak. Száz évvel később Vörös Erik pedig partra száll az új világban, és minő meglepetés, ott találja az előző csapat által ott hagyott és fából kifaragott Thor képmását…

Egyetlen alapvető kérdésem van. Ha már a hajón, a partot érés előtt napokkal elfogyott az élelmük és a vizük, hogy bírták ki addig enni- és innivaló nélkül, amíg hazaértek? A többi kérdés ehhez képest már szinte csak hipotetikus. A csatában elesni vágyó, és így a Valhallába jutó hős vikingek miért nem az indiánokra támadtak? Miért egymást kezdték el megcsonkítani és lemészárolni? Erre napok múltán, kiéhezve, szomjúhozva volt erejük, a partot érés, meg talán egy kis pihenő után az indiánokat megtámadni meg nem? Miért nem lehetett Vörös Erikkel kezdeni, és visszautalni arra, hogy már jártak itt vikingek? És ez csak az első 15 percben felmerült kérdésáradat.

american_gods_characterart_mrwednesday_amazon

Egyébként a sorozat első négy része egy helyben toporog, sehová nem jut a történet, amelyről amúgy nem is derül ki semmi. Valószínűleg olvasni kellett volna a regényt ahhoz, hogy az ember képben legyen azzal, melyik isten pontosan kicsoda is, mert a sorozatból nem egyértelmű. Legalábbis nekem nem. Mr. Szerda, aki a (börtönből szabadult bűnöző) főszereplőnek „munkát” ad, valami időjárás-befolyásoló isten, de hogy melyik népé, hogy kerül képbe, és mit akar, az rejtély. A pörölyével szarvasmarhákat taglózó orosz öregember minden bizonnyal Thor lehet. De miért orosz? A férfiakat és nőket elcsábító néger istennő szerepe sem egyértelmű, s tőle még csak azt láttuk, hogy dugás közben a vaginájába szippantja a szexpartnereit. Az érmetrükköket alkalmazó ír Leprechaun talán a legjobbnak mondható szereplő, de a hülyeségből neki is kijut. (Ezt a poénnak szánt dramaturgiai elemet most nem lövöm le.) Az indiai(?) dzsinn is elég fura volt számomra. Meglehetősen félreértelmezte a „csodalámpa” fogalmát, amibe belebújt… Az első három rész tulajdonképpen az istenek, a szereplők bemutatásáról szólt, a negyedik meg a főszereplőről és feleségéről, ám teljesen fölöslegesen, számomra időhúzás jelleggel. Többször előfordult, hogy az érdektelen jeleneteket többszörös sebességgel áttekertem. De nem csak a jelenetek érdektelenek, hanem a szereplők is. Az első négy rész alatt nem tudtam eldönteni, hogy melyikhez hogy viszonyuljak. Biztos én vagyok a hibás, de nem értem az egész koncepciót. Hogy kerül Thor a Valhallából, vagy bármely másik isten az emberek közé, miért élnek úgy, mint egy ember, sokszor nyomorogva, bűnöző életmódot folytatva?

A képi világa több esetben kifejezetten undorító, túl sok. A Spartacusban, vagy a Vikingekben el tudtam fogadni a jókor, jó helyre tett erőszakot, brutalitást bemutató jeleneteket, mert ezek mögött minden esetben volt érthető motiváció, érzelmi töltet, és nem utolsó sorban egy remekül megírt történet. Itt pedig számomra nagyon úgy tűnik, hogy ezek a jelenetek öncélúak. Mert ha például a vikingek nem egymást hentelik fel, hanem nekimennek az indiánoknak, akkor már egészen másként jön ki a dolog. Úgyhogy a nagy hype ellenére véleményem szerint ezt sem érdemes megnézni.

Rouge One

Szőke plázacica a kigyúrt, SW rajongó barátjának:
– Na mi van a kezemben?
– ???
– Rúzs van!

Kb. én is így éreztem magam a film megtekintése során / után. András barátom kérlelésére, a botrányosan rossz VII. epizód után végül mégis rávettem magam, hogy megnézzem a Zsivány Egyest. Ha röviden szeretném kifejezni a véleményem, csak annyit írnék: nem tetszett. És pont. Azért nézzük ezt is egy kicsit bővebben, és kezdjük itt is a nyitójelenettel.

A kislány a termőföldön észreveszi, hogy a házuk felé tart egy űrhajó. Hazaszalad, szól a szüleinek, azok gyorsan összepakolnak, az apukája elrejti a kislányt, majd kimennek a háztól jó messzire, és ekkor megérkezik az űrhajóm a háztól még messzebb, majd a kiszálló tiszt és a rohamosztagosok komótosan odasétálnak a rájuk váró házaspárhoz… Hogy mi a fasz van? Ezt tényleg komolyan gondolták? És ez a film kezdete, a felütés, aminek hangulatba kellene hoznia. Ehelyett ezt a logikai buktatót kapja az ember.

A történet eleve nem érdekel, mert tudjuk, ismerjük, hallottuk már. Megszerzik az ellenállás számára a fontos adatokat a Birodalom szuperfegyveréről, amelynek segítségével Luke elpusztítja azt. A csapat minden tagja meghal, ezt is tudjuk, tehát nincs miért izgulni értük. A kérdés csak az, hogy ki és melyik jelenetben veszti életét. A számomra legérthetetlenebb szereplő a vak harcművész volt. Egyértelműen nem Erőhasználó, és ha jól értettem még csak nem is Erőérzékeny. Mindössze csak az Erőbe vetett hite van, ami valójában kb. annyira jó, mintha a télapóban hinne. Nem volt hiteles, amikor sokszoros túlerő ellen kiállt egyedül, egy „bottal”. Már csak a nagy számok törvénye alapján is legalább egy-két lövést be kellett volna kapjon. Az pedig egyszerűen nevetséges volt, amikor félkörbe fogták a rohamosztagosok, mögüle előlépett a sorozatlövős társa, és ész nélkül csak az ellenfeleket lőtte le. Ez a Top Secret c. filmbe illő jelenet, nem egy Star Wars-ba. Ugyanez a vak karakter egy másik bolygón, szakadó esőben, viharban, feje felett űrhajók zúgása közben a „botjával” éppen azt lövi le, akit kell. Miért? Értem én, hogy űropera, meg minden, de miért?

Aztán ott van a tipikus „főgonosz” karakter, aki a film vége felé, az egyik csúcsjelenetben csak pofázik, és pofázik, és pofázik, mígnem a halottnak hitt egyik szereplő hirtelen felbukkan, és megöli. (Micsoda klisé!) Már ne is haragudjon meg senki, de ez már a ’80-as években is gáz volt.

Nem tudom pontosan, hogy a Birodalom milyen technológiával tárolja az adatokat, amelyeket holokivetítőn lehet megnézni. Azt azonban tudom, hogy a valóságtól nem elrugaszkodva, a nagy adattároló rendszereket azért helyezik el vízszintes alakban, nem pedig függőlegesen, mert így sokkal könnyebb a megfelelő hőmérsékletet biztosítani. Ha csak arra lehetőség van, minél hidegebb környezetbe helyezik el ezeket az adatközpontokat (föld alá, illetve minél északabbra). A filmben pedig azt láthatjuk, hogy egy meleg, párás, trópusi környezetbe, egy magas toronyba helyezték el. Mindegy, ez csak úgy feltűnt… Vagy ebbe a filmbe is kellett valami korlát nélküli, jó mély hely…

Rogue-One-A-Star-Wars-Story-2-1

Azon is elgondolkodtam, hogy vajon az alkotók utána néztek-e annak, hogyan is működik egy pár napja összeállt, szedett-vedett szabadcsapat, illetve egy összeszokott, jól kiképzett, profi szárazföldi hadtest, légi támogatással, komoly létszámbeli fölénnyel. Vajon melyiknek van nagyobb esélye a másik ellen? A film szerint az előbbieknek. Én ezt nem tartom valószínűnek, de hát a történet végére valahogy meg kellett szerezniük az adatokat, hogy legyen értelme a IV. epizódnak.

Egy jelenetsort azért mégis ki tudok pozitívumként emelni. Amikor Vader nagyúr megjelenik, és kíméletlenül, kegyetlenül tör előre… na… az jó volt. Ott egy picit újra éreztem az eredeti Star Wars hangulatot. De ez sajnos az egész filmre nézve igen kevés.

És ha már a történet ismert, a szereplőkért meg felesleges aggódni, együtt érezni velük, akkor mi marad? A látvány? Az mondjuk tényleg ott van. A legtöbb esetben legalábbis. Sajnos a CGI két lényeges ponton rettentően kilóg: Tarkin és Leia megformálása nem lett az igazi. Első ránézésre meg lehet mondani, hogy nem valódiak. Nem tudom, hogyan sikerült ezt összehozni, amikor már egy „egyszerű” számítógépes játék beharangozó kisfilmje is olyan szintű, hogy percekig azt hiszi az ember, élőszereplős, pedig csak egy korrektül elkészített animáció, tökéletes textúrákkal.

Ha Star Wars, akkor elengedhetetlen, hogy említést ne tegyünk a zenéről. Ami ebben a részben sem sikerült túl jól. Csak azért jobb a VII. epizódénál, mert felcsendülnek benne az eredeti trilógiában hallható zenei motívumok. Ennyi.

Összességében nem is maradt meg sok a filmből, mert a fent is említett logikátlanságok folyton kirángattak annak élvezetéből.

Zárásként

Azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ilyen mélyre süllyedt a „hálivúdi” filmipar? Tényleg csak ilyen silány, hitvány forgatókönyvekre futja? Azt tudjuk, hogy az eredetiség már réges-régen kikopott, nagyon ritkák az új ötletek. De már egy klisékből felépülő forgatókönyvet sem tudnak tisztességesen megírni? És akkor csodálkoznak az ismerőseim, ha kinyilvánítom, hogy pl. nekem ne ajánljanak soha többet olyan filmet, sorozatot, amiben a „dizni” keze bármilyen módon is benne van. Számos okom van rá, hogy az ilyen hulladékokra ne áldozzak időt. Ebből csak az egyik az, hogy ez a cég sem csinál mást, mint profitot maximalizál, vagyis nem szórakoztatni akar, hanem a selyempapírba csomagolt szart a minél több bevétel érdekében ezredjére is letolja az emberek torkán.

Számos egyéb rossz filmet néztem meg az utóbbi pár évben, de azokkal kapcsolatban nagyjából tudtam, hogy mire számítsak. Voltak olyan rossz filmek, amelyek már szinte jók voltak a maguk nemében, és bármennyire is vacakok voltak, mégis jót szórakoztam rajtuk. Voltak olyan rossz filmek is, amelyek jó részét 2-3-szoros sebességgel tekertem végig, mert tényleg rosszak voltak. Voltak olyan, rossznak beállított régebbi filmek, amelyek viszont nekem kifejezetten tetszettek. És voltak olyan, kiváló filmművészeti alkotásnak minősített régebbi filmek, amelyeken kínszenvedés volt magam átrágni. Ebből is látható, hogy az egyéni ízlésvilág valóban mindenkinél más és más.

A Star Wars esetében mindez azért különösen fájó, mert annak idején nagyon sokat adott a generációmnak. Ilyen, vagy olyan filozófiát, életszemléletet, megfontolandó gondolatokat. A Star Warst-tól vár az ember valami szellemi, lelki táplálékot, nem csak látványt. Vagy legalábbis a VII. epizódig várt valamit. Szóval köszönöm szépen, de soha többet nem kérek ebből a „frencsájzból”, amit csak azért vett meg a „dizni” 4 milliárd dollárért, hogy még több hasznot húzhasson ki magának a mozinézők pénzéből. Csak ezért változtattak a Rouge One-on is, ezért voltak az utóforgatások a VII. epizódra érkezett jogos lehúzó kritikák után.

Szóval köszönöm, de köszönöm nem!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s